Rólunk

A cég

Az Elna mindig is a minőség és újítás szimbóluma volt és ma is erre törekszik. Az Elna egy folyamatosan növekvő cég, mely megbízhatóságot nyújt ügyfeleinek és kereskedőinek. Az Elna genfi székhelyű cég, több mint hatvan országban jelen van világszerte. Sikere abban rejlik, hogy a piaci igényeknek megfelelő újdonságokat fejleszt ki nemzetközi színtéren, összehasonlíthatatlan minőséget képvisel és külső megjelenéséről felismerhető a márka.

A cég története

Az újításoknak köszönhetően az Elna régóta előkelő helyet foglal el a varrógépgyártók között. Az Elna varrógépek 1940 óta léteznek, első gépünk az Elna 1-es volt: hordozható, lenyitható, így szabadkarossá tehető elektromos hajtású gép. Ez a gép zöld volt így szakítva az addigi hagyományosnak mondható fekete varrógépekkel. Hatalmas siker volt, a gyár ezzel a modellel vonult be a varrógép gyártók közé. Az Elna Supermatic 1952-ben született, már tudott cikk-cakk öltéseket és cserélhető tárcsáinak köszönhetően több mintát is. 1968-ban indult útjára a minden tekintetben egyedi Lotus. Olyannyira egyedi és újdonság, hogy New Yorkban a Modern Művészeti Múzeumban is ki van állítva. A technikai újításokat szem előtt tartva született 1973-ban az első Elnapress vasalóprés, mely forradalmian megváltoztatta a háztartási munkákat.

A termékek

Az Elna varrógépeket, hímzőgépket, lockokat, fedőzőket és vasalópréseket gyárt. Az alap varrógépektől a felső kategóriás gépekig mindent megtalál a kínálatában. Minőség és megbízhatóság.

az Elna újításai

1940 Elna # 1- az elő hordozható, szabadkarossá tehető, elektromos hajtású, beépített lámpás varrógép. Ramon Casas találmánya megváltoztatta a háztartási varrógép fogalmát.
1952 Supermatic – egy újabb forradalmi újítás: automat varratokkal, a tű oldalirányú mozgatása is lehetséges, valamint a visszafele varrás erősítésnek.
1963 Az első overlock öltésminta a varrógépek között.
1964 Étoile család – beépített dekorációs minták és gomblukvarrás
1968 Lotus – az első mini, hordozható varrógép. A lehajtható asztal egyben védi is a gépet.
1972 Az Elna a müncheni olimpiai játékok hivatalos varrógépe.
1973 Elnapress- az első vasalóprés háztartások számára.
1976 Dupla overlock öltés
1978 Air Electronic – az első levegős pedál
1980 Elna Stella – az Elna Lotus megújult külsővel és belsővel
1982 Carina – az első olyan varrógép, mely mindenfajta anyagra tud overlock öltéseket varrni
1985 Elna 5000 – az első varrógép memóriával és automata funkciókkal
1986 Az első Elna háztartási lock
1987 Elna 7000 – cserélhető programszerkezetekkel
1988 Elnalock L-5 – az első hordozható háztartási kéttűs lock
1988 Az első vasaló beépített ujjafával
1989 Elna 9000 – 7 mm öltésszélesség, 6 helyes memória
1991 Elna PRO 5 DC – az első háztartási lock állítható sebességgel
1992 Elna Diva – 370 öltésminta, 7 gombluk, betűk varrása
1994 PRO 905 DCX és 904 DCX – az első háztartási lock állítható szálfeszességgel
1994 Elna 9006 varrógép és hímzőgép: hagyományos öltések és automata hímzés. Az EnVision kártyával még több hímzésminta.
1996 Elna 925 DCX : az első háztartási lock, mellyel háromfajta varrat képezhető
1998 EnVision hímzőszoftver: használható az Elna CE 20-al és a 8006-ossal
1999 945-ös lock: bővíthető memória, sokfajta öltéslehetőség
2001 Elnapress Opal: LED kijelzőn leolvasható állítható hőmérséklet
2001 Xquisit: automata varrógép és hímzőgép, automata tűbefűző
2001 Xpressive szoftver: félipari szoftver az Xquisit hímzőgéphez
2004 7200 Quilter’s Dream PRO: az iparból hozott megoldásokkal rendelkező háztartási varrógép
2004 6600 Quilter’s Dream: automata varrógép a tetején tárolórésszel
2005 8200 Xperience: az első csak hímzőgép
2005 Xchange: szoftver, melynek segítségével hímzésmintákat lehet átalakítani
2007 Elna 9900 : az Elna kínálatában az első négy tűs félipari hímzőgép.
2007 Digitizer EX, hímző szoftver a hímzés szerelmeseinek.
2008 Elna 434 : fedőző – ideális társa a locknak, szintetikus, nyúlós és normál anyagokhoz.
2010 Az Elna a 70. születésnapja alkalmából kiadja az Elna 6200 varrógépet.
2010 Elna 9600 Haute Couture, varró, hímző és quilting varrógép. Összeköthető számítógéppel, így a hímzésmintákat könnyen megtervezheti.
2011 Elna eXcellence 740, 28 centis extra hosszú szabadkar résszel.
2011 Az Elnapress 40. születésnapja alkalmából új modellekből jön létre az Elnapress család: Elnapress 720, 520 and 320, weboldala : www.elnapress.com
2012 Az Elna megújítja az Elna Lotust. Kompakt varrógép egyszerű használattal. Weboldala: www.lotusbyelna.com -
2012 Elna eXcellence 730 és 760. A patchwork és quilting szerelmeseinek. Az öltésszélesség 9 mm a széles díszítő öltésekért.